Vajon elég e ebben a teljesen felbolydult és nehezen kiismerhető új világban, ha valaki a hagyományos értelemben vett jó anya, vagy valami többre is rendeltettünk?
Vajon ebben, a még mindig férfiak által vezérelt világban kötelesek vagyunk e megfelelni, egy a férfiak által rendezett társadalmi színjátéknak, vagy valami más darabot kellene saját magunknak rendezni?
Rendkívüli Anyám számtalanszor elmondta, hogy a világon minden mesterséghez, hivatáshoz kell egy “papír”, az autó és egyéb közlekedési eszköz vezetéshez jogosítvány, de minden előképzettség nélkül lehet valaki házas, és szülő.
Fel lehet e készülni az Anyaságra, anélkül, hogy tudnánk ki lesz az a férfi, aki anyává tesz bennünket, akinek legalább annyira nem ismerjük a nevelési elveit, mint a sajátunkét, amikor fiatalon házasságot kötünk?
A saját szüleink -ha jól működött is a család – példája meddig lehet számunkra etalon, mikor kell új módszerekhez folyamodni, mert a világ változik?
Számomra egy életre szóló élmény, az első anyósomnak egy “bölcsessége”, amikor a fiával, azaz a férjemmel kapcsolatban nemtetszésemet fejeztem ki, ő akkor azt mondta; gyermekem, az asszonynak azért van jó nagy köténye, hogy az a családi problémákat eltakarja! Azóta is csak hápogok,pedig ennek, már lassan 50 éve.
Az ezotéria szerint, mindenkinek be kell teljesítenie a karmáját. Van akinek az anyaszerep a feladata, van akinek valami más.
Azt hiszem, amikor valaki rosszul érzi magát az aktuális szerepében, akkor nem a karmáját teljesíti. Nyilván Katinak az volt a karmája, hogy próbálja ki a karriert, amitől egy idő után, minden volt, csak nem boldog, hogy utána beteljesítse a karmikus feladatát, a családjának adjon biztonságot és magának ezzel lelki békét.
De nemcsak ez az egy útja van egy nőnek, Georg Sand, Simone de Beauvoir, vagy Marie Curie, de mondhatnám Teréz anyát, az apácákat. Ők legalább annyira értékes nőtagjai a világnak, mint egy tízgyermekes anya? Nem?
Nagyon sok mindentől, de leginkább attól a férfitól függ egy anya közérzete, szülői sikeressége, aki a gyermekeinek az apja. Nem hiszek abban, hogy lehet harmonikus családot alapítani és vinni, a nő és a férfi sikeres kapcsolata nélkül!
Na ez az ami eddig fel sem merült.
Mindenről volt szó, pénzről, óvodáról, iskoláról, nevelési elvekről, nagyszülői és egyéb segítségről, munkahelyi karrierről, és sorolhatnám tovább.
Holott, ha a lényeg felett elsiklunk, akkor soha nem kapunk jó választ az anyaság kérdésére.
Alapvetően két különböző neműt – maradjunk konzervatívok – az ösztöneik, a libidójuk, a szexuális indíttatásuk terel egymás karjaiba. A gyermekvállalással általában a szerelmüket akarják megörökíteni.
Majd megszületik az áhított szerelmi gyümölcs, a nőből anya lesz, és bár a férfi apa szerepet kap, de alapvetően marad férfi.
És itt kezdődik el az az élethelyzet, amit a legokosabb asszony is csak nagy zsonglőrködéssel tud egyensúlyban tartani.
A férfi továbbra is, sőt egyre inkább a családi felelősség okán, koncentrál a karrierjére, ha igényes, akkor a külsejére is, miközben az ifjú anya olyan feladatokat kap naponta, amelyeknek a megoldása időnként egyetemi diplomával sem sikerül.
Bizony azért is kellene a segítség -és ez nem biztos, hogy csak a nagyszülők feladata – hogy időnként ismét a NŐ szerepét ölthesse magára az anya.
Az én tapasztalataim szerint Magyarországon a nő, ha anya lesz, elfelejti gyakran, hogy a férje, az apa, még mindig férfi. Vagy, ha nem is felejti el, nincs energiája -nyűgös gyerek, háztartás, stb – elővarázsolni magából a szeretőt.
Minden nőnek szüksége lenne segítségre, azaz annyi pénzzel kellene rendelkeznie, hogy meg tudjon fizetni egy bébicsőszt, ha például végre szeretne elmenni a fodrászhoz, vagy csak egyedül leülni egy padon, valamelyik parkban.
Szintén Anyám mesélte, aki az első gyermekét 30 évesen szülte, hogy volt rá eset, hogy elküldte a személyzetet (volt neki három fő) a nővéremmel, inkább kitakarított, megfőzött, mindent megcsinált, hogy egy kis nyugta legyen az imádott gyerekétől. Szerinte a favágás egy könnyű, pihentető munka egy kisgyerek gondozásához képest..

Én azt gondolom, hogy egyéni döntés kérdése, mit választ egy nő, csak család, vagy és munka, de egy biztos, hogy a nevelés alapvetően családi feladat. Csak a szülő az, aki a saját értékrendjének megfelelően és legjobb meggyőződése szerint tudja az alapokat megadni, elsősorban személyes példával. Nem kell ahhoz, napi 24 órában együtt lenni a gyerekkel, sőt az sem baj, ha a drága gyermek időben megtudja, hogy a szülő nem ingyen személyzet, hanem amikor együtt van a szülő és a gyermek, akkor legyen ez az együttlét intenzív, és odafigyelő a másikra.
Az sem baj, ha a dolgozó szülők mellett a gyermek megtanulja, hogy a világ nemcsak körülötte forog, hogy időnként egyedül is lehet, sőt kell létezni és, hogy megtanulja tisztelni a dolgozó szüleit.
Nem biztos, hogy jó példa az a gyerekeknek, ha azt látják, hogy a szülők feladva a saját nemi lényüket, átalakulnak Anyává, Apává, neve nincs szülőkké.
Soha nem tanulja meg a gyerek az egészséges nemiséget, ha nem tapasztalja meg otthon, hogy a szülőknek van saját életük is és a szülői hálószoba nem állandó éjjeli szállás, vagy menedékhely.
Sok fiatal anya -elmondták – azért megy vissza dolgozni, mert már ki akar mozdulni a pelenkaszagból, a mackónadrágból, az állandóan feltűzött hajból, egyszerűen az önérzetének van szüksége – gyakran nem is a pénz a lényeg – hogy ismét nőként tudjon magára nézni.

Szóval a probléma nem szűkíthető le arra, hogy jó anya vagyok, otthon maradok és viszem a hátamon a családot, vagy felveszem a kesztyűt a “való világban” és kipróbálom, hogy mire vagyok képes. Ennél sokkal bonyolultabb és talán egyszerűbb is a kérdés.
Mennyire fontos és megvalósítható a női szerep, a nőnek maradás háziasszonyként, vagy szükség van a kimozdulásra ehhez a “nagyvilágba”. Most éppen Ibsen: Nórája jutott eszembe.

Azt hiszem, hogy bármelyik utat választja egy nő, az az ő döntése és csak ő tudhatja, miben érzi igazán komfortosan magát. (Persze, egy olyan társadalomban, amely a kétkeresős modellre rendezkedett be, ez nem mindig választás kérdése).

De a döntéséhez az is nagyon kell, hogy tudja, van e mellette egy férfi, vagy csak a gyerekei Apukája?

Ne kövezzetek meg, hogy egy új nézőpontot hoztam a beszélgetésbe, de túl sok a mellébeszélés és az álszemérem.