Ki tudja a választ?
Másfél évvel ezelőtt, annyira elkeserített, hogy a 8 millió magyar szavazó közül (ha jól emlékszem) csak 1,3 millió volt hajlandó válaszolni a migrációval kapcsolatos konzultációs kérdésekre, hogy már föltettem néhányat az alábbi kérdések közül. Most, a 2019. május 26-i választás előtt, továbbiakkal kibővítve ismét közzéteszem, mert választ követelnek. Ha meg akarjuk védeni magunkat, a válaszadás nem halogatható, és nagyon fontos, hogy együtt találjuk meg rájuk a megfelelő feleletet.
– El tudjátok képzelni, hogy erőteljes külső szervezés nélkül egyszerre indult világgá 6 millió ember?
– El tudjátok képzelni, hogy akik tisztességes szándékkal új hazát akarnak választani, ahol majd igyekeznek mielőbb beilleszkedni, munkát találni és békében élni, azok indulás előtt gondosan eldobják összes iratukat, útlevelüket, igazolványukat, anyakönyvi kivonatukat?
– El tudjátok képzelni, mi marad a nagyon liberális, agyon emancipált (azt ma már nem állítom, hogy nagyon kulturált!) Európából, ha túlsúlyba kerülnek a nőket alsóbbrendűként kezelő, ha kell, egyszerűen agyonütő, többnejűséget hirdető iszlám hitűek?
– El tudjátok képzelni, mi marad az életünkből, ha a kereszténység értékrendjének alapját jelentő, egymás iránti tiszteletet és szeretetet fölváltja, a hatalmat Allah támogatásával, erőszakkal megszerzők hada?
– El tudjátok képzelni, miféle hatások késztették az EU vezetőit arra, hogy a népek és kultúrák ilyen mérvű keveredését támogassák?
– El tudjátok képzelni, hogyan gondolhatta Merkel, hogy joga van a tagállamokkal való minden egyeztetés nélkül Európára szabadítani idegen kultúrából érkezők millióit, csak azért, mert Németország lakói lusták még a szaporodásra is, nem óhajtják a nehezebb munkákat elvégezni, ahhoz nekik vendégmunkások kellenek, mert legyen övék az élet alja? Ráadásul mindezt humanitárius és szolidáris cselekedetnek merik nevezni!
– El tudjátok képzelni, hogyan (de főleg: ugyan milyen „ösztönzésre”?) gondolhatják úgy az Európa Tanács vezető tisztségviselői, hogy ennek a németek hasznára hozott, senkivel nem egyeztetett intézkedésnek a terheit viszont rákényszeríthetik, egyszerűen ráterhelhetik, szétoszthatják más, az ügyben vétlen országok között?
– El tudjátok képzelni, hogyan merészelik ezt olyan államok ránk kényszeríteni, amelyek a gyarmatosítás révén azon népek kiszipolyozásából gazdagodtak meg, amelyek az általuk előidézett nyomor elől indulnak most – Merkel hívó szavára – Európába? Mert ezerszer többen vannak a gazdasági bevándorlók, mint az igazán háború elől menekülők!
– El tudjátok képzelni, kinek az érdeke mindez?
– El tudjátok képzelni, hogy az embercsempészek, valamint a migránsokat segítő, állítólag civil szervezetek, busás haszon nélkül, kizárólag szívbéli jóságból dolgoznak oly szorgosan?
– El tudjátok képzelni, mihez kezdenek majd azok az évezredes európai kultúrához ragaszkodni kívánók, akik semmi mást nem akarnak, csak szokásaikat megtartva békében élni, de ezt egy másik, erőszakosan térítő hitvilágú nép beözönlése nem engedi? Sőt, a legdrasztikusabb módon torolja meg az ilyen szándékot?
– El tudjátok képzelni, milyen lesz az a szomszéd, aki sértésnek tekinti, ha karácsonyfát állítasz?
– El tudjátok képzelni, milyen lesz, ha ez a szomszéd alávaló nőnek nézi, aki ujjatlan pólóban dolgozik a kertben?
– El tudjátok képzelni, hogy ez a migráns szomszéd munka nélkül, beilleszkedési szándék nélkül, a szokásaink, hagyományaink eltiprásán fáradozva, migránskártyán sok-sok magyar nyugdíjának a dupláját veszi fel havonta?
– Emlékeztek még milyen volt, amikor 2015-ben berontottak, falvakat, termőföldeket fosztogattak, vonatokat szálltak meg, autópályák forgalmát lehetetlenítették el, és tönkretették a Keleti pályaudvart és környékét?
– Emlékeztek még rá, hogy Gyurcsány mindezt önfeledt, boldog ünneplésnek nevezte?
– Emlékeztek még rá, hogy kik számolták fel ezt a rémes állapotot, kik építettek kerítést, kik állítottak határvédőket, kik harcolnak értünk egyfolytában az EU-ban, ahol minden bűnük hátrányos következményeit másokra akarják hárítani?
– El tudjátok képzelni, milyen lesz, ha itt is lángba borulnak a templomok és életveszélybe kerülnek a keresztények?
– El tudjátok képzelni, mi történik, ha az idecsődített életerős, fiatal migráns férfiak tízezreinek, az ebben érdekelt aljadékok fegyvert nyomnak a kezébe?
– El tudjátok képzelni, milyen lesz, ha a Liszt Ferenc repülőtéren ordítja majd több száz, az EU (benne a migránspárti balliberális szégyenmagyarok) által idekényszerített bevándorló, hogy Magyarország nem a tiétek?
– Tudtok mondani a kormánypárton kívül csak egyetlen másik pártot, amely a magyar érdekeket, a magyar kultúrát és szuverenitást képes nem csak képviselni, hanem megvédeni is?
– El tudjátok képzelni, mi lesz a sorsunk, ha most május 26-án, ismét csak 1.3 millió magyar megy el az FIDESZ-KDNP mellett letenni a voksát?
– Tudja valaki, hová lett 5 millió pártállástól független, de a hazáját, a honfitársait és a gyermekeit, unokáit szerető magyar?
Ki tudja mindezekre a választ?
2019. május 22.
A Ki tudja a választ c. bejegyzésemet három közösségi oldalon tettem közzé. Meglepett, hogy háromszáznál is többen lájkolták, és több mint hetven hozzászólás volt, melyek közül egyetlen negatív hangvételű komment érkezett. Az érdekesség kedvéért közzéteszem itt a hozzászólásokat:
Reakciók a Ki tudja a választ bejegyzésemre 2019.máj.22.
229Zsóka Vizeki Tallián, Ilona Knoll és 227 további ember 61 hozzászólás
•
István Kiss Ez így igaz,de ezt sokan nem tudják…
•
József Mészáros Minden szavad aranybol van. Vai, hogy nem tudom megosztani.
o
Nádasi Katalin Kedves József, ha a nevemre kattint, megjelenik az én oldalam és onnan megosztható.
•
József Prakter Ezt a igaz cikket minden normális ember érti és igaznak találja, csak a libsi-bolsi idiótáknak nem jut el a tudatáig. Szemét hazaáruló banda kötelet érdemelne mind!!!
•
Irma Debreceni Szabo Meg kell védeni Hazánkat és Európát.
Erről döntünk most 26-án.
Az idegen jövevényektől akik nem menekültek, ám szervezetten hoznák azokat! Aki nem így gondolkodik a saját népünk és utódaink jövőjét teszi tönkre! Hajrá. Fidesz-KDNP!
•
Margit Gabriella Miért nem lehet megosztani?
o
Nádasi Katalin Kedves Gabriella, ha a nevemre kattint, megjelenik az én oldalam, és onnan megosztható.
o
Agnes Lukács Kisné Margit Gabriella MEGLEHET OSZTANI !!!!
A NÁDASI KATALIN NÉVRE KATTINTVA,MEGJELENIK AZ OLDALON ÉS ONNAN MEGOSZTHATÓ ! ! !
•
Margó Bárdos Nagyon igaz minden szavad de a pénz nagy úr és sajnos sok politikus hiába dúsgazdag de még több és több kell neki és ezért elárúlnak hazát barátot családot nem számít a holnap csak a ma nekik
o
József Huszár Azoknál a politikusoknál akikről itt fentebb szó van,sokkalta többen vagyunk mi nem politikusok.Ha elmegyünk vasárnap mindannyian akik nem akarnak mást csak élni az életüket ahogy eddig,és ezt biztosítani az utódainknak is,akkor MI győzünk.Nincs annál fontosabb dolog mint a jövőnk.Nincs mentség annak aki otthon marad.Ez nem magán ügy.
•
Ildikó Rövid Rengeteg embert nem érdekel! Az ellenzék támogatói pedig azt mondják, hogy teljesen mindegy, hogy mi lesz, csak Orbán bukjon. Felfoghatatlanul idióta világ van! Talán tényleg a végső idők a Biblia szerint.
•
Katalin Várkonyi Nem tudom megosztani, pedig szeretnem, mert nagyon jó írás!
o
Zoltán Vincze Katalin Várkonyi be kell másolni a szöveget és saját oldalon megosztani!
o
Katalin Várkonyi Zoltán Vincze Köszi, sikerült!
•
Klara Sebestyen Ha most nem szavazunk helyesen ,lessz gyerek ,három ,négy aszony után ,minden migri után ,csak gyöze eltartani az ellenzék ,mert nekik kell !!!!!!
•
Andrea Szőllősi Sajnos nagyon sok a primitív ember,akit egyszerűen nem érdekel a hazája sorsa,és sajnos ahhoz meg túl buta,hogy felfogja,hogy Ő saját maga is bajban lesz ! De akkor már késő….!Most félre kéne tenni az előítéleteket annak is aki a Fidesz ellen van,és mindenképpen a Fideszre szavazni,mert nincs más megoldás!!!!Ezt fogják már fel végre!!!
o
Erzsébet Szerényi Van aki felfogja, s van aki nem. A vérkomcsi, gyengeelméjű embereknek nem érdeke a haza mellé állni, mert nem erre nevelték.
o
Andrea Szőllősi Erzsébet Szerényi Sajnos,tudom…??
•
Akos Nagy A valasz rendkivul egyszeru. Ahhoz, hogy megertsuk vissza kell mennunk 1776-ba. Adam Smith akkor publikalta a Nemzetek gazdagsaga cimu katasztrofat ami a Mai gazdasag alapja. Ugyanakkor Mayer Amschel Rothschild lefektette a Mai modern bankrendszer alap…Tovább
o
Nádasi Katalin Köszönöm, nagyon érdekes eszmefuttatás, nem minden részletét ismerem, de szinte mindent hasonlóan gondolok! Megengedi, hogy hozzászólásként föltegyem a saját oldalamra is? Talán ott is lesznek, akik végiggondolják mindezt.
· 10 perce
•
Ilona Mária Földesi Miért nem lehet megosztani?
o
Nádasi Katalin Ha a nevemre kattintasz, megjelenik az én oldalam és onnan megosztható.
•
Erzsébet Krizák Ez igaz csak az enberek nem látják a jövöt!
•
Prisztupané-Kovacs Marta Teljesen egyet értek!El kell menni szavazni!Ez most tényleg a sosunkat fogja megpecsételni!
•
Éva Zánkai
•
Janos Vida EL KELL OLVASNI !!!!!!!!!!!
•
Bencsik István Kedves Katalin! Az az 1,3 millió ……vólt az több is,csak nem mindenkihez jutott el a kérdés!…..aztán a visszafelé úton is el tűnt jó sok,az én számításom szerin volt az 3,9 millió.
3
o
Nádasi Katalin Örülnék, ha igaza lenne!
•
Piros Virág Tökéletesen egyetértek. Elgondolkodtam, ha a DK, és hazaáruló haverjaik bejutnak az EP – be, és elérik, hogy ezt a békés országot tönkretegye az invázió, én elköltözök. De hova menjek? Oroszországba? Mert az is jobb hely lesz, mint ez.. Én nem azt kérem, hogy menjenek el szavazni. Arra kérek minden, családjàt szerető magyart, ha az ellenzékre akar szavazni, maradjon otthon. Csak ennyit.
•
Ágota Dobó Mièrt nem osztható?
o
László István Fel kell menni Katalin idővonalára és onnan osztható.
o
Agnes Lukács Kisné Ágota Dobó MEGLEHET OSZTANI !!!!
A NÁDASI KATALIN NÉVRE KATTINTVA,MEGJELENIK AZ OLDALON ÉS ONNAN MEGOSZTHATÓ ! ! !
•
Laszlo Imre Szucs Attól tartok, a facebooknak nem tetszik a tartalom, ezért nem engedi megosztani. Éljen a liberális sajtószabadság @
o
Agnes Lukács Kisné Laszlo Imre Szucs MEGLEHET OSZTANI !!!!
A NÁDASI KATALIN NÉVRE KATTINTVA,MEGJELENIK AZ OLDALON ÉS ONNAN MEGOSZTHATÓ ! ! !
•
Agnes Lukács Kisné MEGLEHET OSZTANI !!!!
A NÁDASI KATALIN NÉVRE KATTINTVA,MEGJELENIK AZ OLDALON ÉS ONNAN MEGOSZTHATÓ ! ! !
1
Rohonczy Sylvia
Agnes Lukács Kisné osztottam!
o
Német István Csak először ISMERŐSNEK KELL HOGY JELÖLD és azonnal műkszik a megosztás!
•
Muth János
•
Rohonczy Sylvia Köszönöm Katalin!Osztottam ,mert nagyon pontosan fogalmazta meg a lényeget.
o
Nádasi Katalin Köszönöm!
•
Margit Krecsmar
•
Horváth Rozália Szeretném osztani de sajnos nem lehet?
o
Nádasi Katalin Ha a nevemre kattintasz, megjelenik az oldalam, onnan osztható?
•
Jenőné Kámán Nagyon komor,de sajnos nem vizio!Mentsd meg Uram országunkat az ilyen jövőtől !—- minden nap ezért is fohászkodom és azokért akik harcolnak értünk .
•
Nandor Szentey Drága Véreim! – ahogy Bayer Zsolt szokta mondani – Ezt a csatát most kell megvívnuk Egységben
•
Nandor Szentey Most nincs helye a ” majd csak megoldódik nélkülem is” gondolkodásnak, mert ha most nem cselekszünk, később már nem tehetünk semmit!
•
Ferenc Meilinger Becsüljèk meg saját hazájukat ès mentenek haza.!!!!
•
Nandor Szentey Ne szégyeld vállalni a hovatartozásodat, ha igaz MAGYAR vagy! Menj el szavazni és szavazz a Fidesz- KDNP-re és meglátod, megújul az életed. Nem élet az, ha állandó rettegésben kell élned. Válaszd a kereszténységet és a szabadságot !!
•
Ferenc Meilinger Becsüljèk meg saját hazájukat ès mentenek haza.!!!!
•
Nandor Szentey Ne szégyeld vállalni a hovatartozásodat, ha igaz MAGYAR vagy! Menj el szavazni és szavazz a Fidesz- KDNP-re és meglátod, megújul az életed. Nem élet az, ha állandó rettegésben kell élned. Válaszd a kereszténységet és a szabadságot !!
•
Zsuzsa Kelemen Mindenki figyelmèbe ajànlott!! Minden szó igaz Mindenkinek el kell menni szavazni!
3
Marika Németh Istvánné Köszönöm Katalin! Gyönyörű megfogalmazás és teljesen valós. EL KELL OLVASNI MINDENKINEK! EL KELL MENNI SZAVAZNI, HA IGAZI MAGYAR EMBER VAGY. ENNYIT KÉR AZ A MAGYAR MINISZTERELNÖK ÚR AKI MINDENT MEGTESZ ÉRTÜNK, HOGY TOVÁBBRA IS NYUGALOM, BÉKE LEGYEN ORSZÁGUNKBAN. KÉRLEK BENNETEKET TEGYÜNK MEG ENNYIT, HOGY A FIDESZ-KDNP-RE SZAVAZUNK, MERT ŐK AZOK AKIK A BITONSÁGOT MEGTEREMTIK SZÁMUNKRA. ÉN LEGALÁBBIS ÚGY ÉRZEM KÖTELESSÉGEM A CSALÁDOMÉRT AZ ORSZÁGOMÉRT MEGTENNI!
1
•
Ibolya Hus Teljesen egyetértek, Mindenki menjen el 26-an szavazni a bevándorlás ellenző pártra vagyis a Fidesz KDNP-re!!! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyar emberek!!!
•
• Zsuzsa Kelemen Mindenki figyelmèbe ajànlott!! Minden szó igaz Mindenkinek el kell menni szavazni!
Marika Németh Istvánné Köszönöm Katalin! Gyönyörű megfogalmazás és teljesen valós. EL KELL OLVASNI MINDENKINEK! EL KELL MENNI SZAVAZNI, HA IGAZI MAGYAR EMBER VAGY. ENNYIT KÉR AZ A MAGYAR MINISZTERELNÖK ÚR AKI MINDENT MEGTESZ ÉRTÜNK, HOGY TOVÁBBRA IS NYUGALOM, BÉKE LEGYEN ORS…Tovább
Ibolya Hus Teljesen egyetértek, Mindenki menjen el 26-an szavazni a bevándorlás ellenző pártra vagyis a Fidesz KDNP-re!!! Hajrá Magyarország, Hajrá Magyar emberek!!!
4
•
Eva Morvai Katalin!Remek írás fôleg így vàlasztàs elôtt,köszönet èrte!??
o
Nádasi Katalin Köszönöm, Eva Morvai? Ezt is ajánlom: https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/…/elegia…/73104/…
41Éva Otepka, Zsuzsanna Lipovszkyné és 39 további ember
26 hozzászólás
66 megosztás
Tetszik
Hozzászólás
Megosztás
Hozzászólások
Zsuzsanna Lipovszkyné
Zsuzsanna Lipovszkyné Drága Katalin! A kérdéseid józan gondolkodáson, logikán alapulnak. Sajnos a társadalom jelentős része erre már képtelen. Atomizált, az alapvető ösztönöknek él, vagy gyűjti az anyagi javakat értelmetlenül és mértéktelenül. Sajnos, a magyar társadalomnak…Tovább
10
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
János Czeglédi
János Czeglédi Nagyon igazad van ! Áldjon meg Téged az Ú R ! LUCIFER a SÁTÁN az utolsókat rugja, az utolsó idők végét éljük, ezért vannak ezek ballibsi – komcsi ATEISTA erőlködések. De tudd, hogy az ” Istent szeretőknek minden a javára válik ” ! Mindennek rendelt ideje van !!!
3
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Kati Kakasi
Kati Kakasi azért feltennék egy kérdést ,ahol abba is hagytam az olvasást !!!! Magyarázd meg nekem a mai kereszténység jelentését . Papok hirdetnek igét orbán mellett és kitiltással fenyegeti azokat akik nem a fideszre szavaznak. Hagyják , hogy kilakoltassanak 9 ,5 gyerekes családokat ,akik miattuk jutottak ide, (orbán vezette be a svájci hiteleket ) . Kilakoltatnak 70 éves rákbeteg idős asszonyt . EZT csak a felszín .Ezt mind a kereszténység nevében ???????
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
További 2 válasz megtekintése
Márta Lukács
Márta Lukács Katikám! Mindannyiunk nevében fogalmaztál meg nagyon feszítő kérdéseket! Vajon, most pártpolitikán kívül, érzi-e minden magyar választópolgár azt a sorsdöntő lehetőséget, hogy szavazatával dönthet a jövőnk tétjéről: azaz megmaradni kultúránk, történelmünk, keresztény mívoltunk megmaradásánál! Remélhetőleg mindenki érez felelősséget családja, élete párja, gyermeke, unokája jövője iránt! Csak remélni lehet az “elsöprő” győzelmet! Rajtam nem fog múlni a jövőnk!
8
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
János Czeglédi
János Czeglédi Egyetértek Veled és az érzelmeiddel a félelmeiddel. HITTEL kérjük a Teremtő Istenünket, hogy : Magyarország maradjon meg MAGYAR – ORSZÁGNAK. Mi nem voltunk gyarmatosítók, mint a spanyolok,hollandok, belgák, franciák, angolok, portugálok, stb.stb. az Ő feladatuk az elrablott javak – kincsek visszaadása, az Indiánoknak, a fekete afrikaiaknak. Ne velünk akarják ezt lenyeletni….!Légy Áldott!
4
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Agnes Lukács Kisné
Agnes Lukács Kisné ❤??❤??ISTEN ÁLD MEG A MAGYART MAGYARORSZÁGOT !
HISZEM A ??MAGYAR NÉP MAGYARORSZÁG ??MEGMARAD ÖRÖKRE ÖRÖKKÉ ⚘ISTEN ÁLD MEG A MAGYART⚘ MAGYARORSZÁGOT⚘❤
Törölheted vagy elrejtheted.
A képen a következők lehetnek: 1 személy
6
Tetszik
· Válasz · 2 hete
János Czeglédi
János Czeglédi Hajrá Magyarország , hajrá Magyarok / mind a 15 millió /, hajrá : FIDESZ – KDNP ! Az ATEISTÁK a bevándorlás támogatása helyett, inkáb a saját lelkük megtérésével foglalkozzanak, mert odafent a számonkérést nem fogják tudni elkerülni, ha itt a FÖLDÖN nem térnek meg a Teremtő Istenünk Szeretetéhez… !!!
3
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Agnes Lukács Kisné
Agnes Lukács Kisné
Törölheted vagy elrejtheted.
A képen a következők lehetnek: 1 személy
5
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Köszönöm, kedves Zsuzsanna Lipovszkyné és Márta Lukács a szavaitokat, olyan jó tudni, hogy “egy húron pendülünk”! Képzeljétek el, két másik portálon is közzétettem, rengetegen írtak, és elküldöm Nektek az egyik érdekes hozzászólást: ” A valasz rendkivu…Tovább
3
Szerkesztés vagy törlés
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Márta Lukács
Márta Lukács Sokan nem is tudják a hátterét, ami mozgatja a történelmi események szálait! Köszönet ezért a közzétételért a jobb megértés érdekében. Azonban az elvakított szavazók miért is nem ismerik ezeket a tényeket? Azért mert a hír-érték nem jut el számukra, ho…Tovább
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Válasz írása…
Krisztina Szűr
Krisztina Szűr Igaz. Kiigazítanám azal, hogy 70-es években a törökök nem lettek véletlenül meghívva, őket olcsó pucolónak akarták. A mostani szakemberhiány duma hamis, és a németek feje felett történt. Munkanélküliség, szegénység, millió munkakereső akadémikus és sza…Tovább
Törölheted vagy elrejtheted.
Die Zerstörung der CDU.
YOUTUBE.COM
Die Zerstörung der CDU.
Die Zerstörung der CDU.
2
Dühítő
· Válasz · Előnézet eltávolítása · 2 hete
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Köszönöm, ez olyan, mintha személyes tapasztalat lenne, jól gondolom? De amit írsz, egybeesik azzal, amit így távolról is érzékelni vélek, pedig “csak” a vezetőik lépéseit és mentalitását látom, de az magában hordozza az általad írt következményeket. Sajnos nem tudok németül, de biztos lesznek, akik megnézik. Most kesergünk a híren, mely szerint Timmermans nyerésre áll…
2
Szerkesztés vagy törlés
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Krisztina Szűr
Krisztina Szűr Nádasi Katalin persze, kint élek, a Cognitoriumon ezért írom a bezzeg-teutóniát, csak most nem volt időm. Kutatómunka, nem kevés, van pár fent, talán láttad. A fenti ajánlott video egy Rezo nevű bloggeré, aki 7 millió kattintásnál tart, és aki akkurátu…Tovább
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 1 hete
1 további válasz megtekintése
Gizike Balogh
Gizike Balogh Köszönöm így már osztható, jó lenne ha minél többen olvasnák, még nem késő
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Köszönöm Nagy Ákosnak, hogy hozzájárult hozzászólásának itteni megosztásához:
Akos Nagy
A valasz rendkivul egyszeru. Ahhoz, hogy megertsuk vissza kell mennunk 1776-ba. Adam Smith akkor publikalta a Nemzetek gazdagsaga cimu katasztrofat ami a Mai gazd…Tovább
Szerkesztés vagy törlés
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Zsuzsanna Lipovszkyné
Zsuzsanna Lipovszkyné Hosszas keresés után egy holland exitpol eredményre bukkantam, tragédia, de a hollandok rossz oldalra szavaztak – eddig úgy tűnik legalábbis.
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Dühítő
· Válasz · 2 hete · Módosítva
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Ebben a pillanatban láttam én is a hírt, de kételyeket is, hogy lehet-e már hivatalos eredmény. Borzasztó, mintha teljesen meghülyült volna az emberiség!
Szerkesztés vagy törlés
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Zsuzsanna Lipovszkyné
Zsuzsanna Lipovszkyné Nem, még nincs hivatalos eredmény, ez csak a szavazati körökből kijövő szavazók megkérdezésén alapul. De általában az exitpol – remélem jól írom – jól szokta kalibrálni a végeredményt.
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Hűha
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Válasz írása…
Zsuzsanna Lipovszkyné
Zsuzsanna Lipovszkyné Most a Pesti Srácok is megerősítették a hírt, hogy Timmermans pártja áll nyerésre. Nem voltak illúzióim Nyugat-Európával szemben, de lehet, hogy rémálom lesz belőle…
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Nem tudom láttad-e, de ha egy kis lelki töltetet szeretnél, ajánlom: https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/…/elegia…/73104/…
Szerkesztés vagy törlés
Elégia Orbán Viktorért
STOFFANGYORGY44.BLOGSTAR.HU
Elégia Orbán Viktorért
Elégia Orbán Viktorért
Tetszik
· Válasz · Előnézet eltávolítása · 2 hete
Zsuzsanna Lipovszkyné
Zsuzsanna Lipovszkyné Nádasi Katalin Köszi, elolvasom, de most olyan ideges lettem, keresem a nagy-britanniai felmérést is. Nem tudom, hogy ott többnapos-e a választás, mert, ha csak ma, akkor ott is kell exit pollnak lenni.
1
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Válasz írása…
Cséffai Péter
Cséffai Péter Szomorú hogy a baloldal a történelmünk során a Magyarország ellensége volt és maradt.
2
Törölheted vagy elrejtheted.
Tetszik
· Válasz · 2 hete
Nádasi Katalin
Nádasi Katalin Kedves Kati Kakasi!
Kérdésedre a következőket tudom válaszolni:
1.A hívő embereknek ma ugyanazt jelenti a kereszténység, mint kétezer éve, legjobb tudomásom szerint filozófiájában, tartalmában, értékrendjében nem változott.
2.Aki tisztában van azzal, hogy a mostani választás tétje az, hogy megőrizzük-e Magyarország önrendelkezési jogát, vagy átengedjük azt az EU-nak, amelynek vezetői 2015-ben – a tagállamokkal való minden egyeztetés nélkül! – ránk szabadították az ILLEGÁLIS MIGRÁNSOK (nem a háború elől menekülők) millióit – az az ember azt is tudja, hogy a papok nem Orbán Viktorért, hanem a magyarok jövőjéért hirdetik az igét. Ugyanis az iszlám vallás, semmilyen más vallást nem tűr maga mellett, és ahová betelepítik, oda nem akar beilleszkedni, és saját vallási törvényeinek engedélyével igyekszik kiirtani az ott élőket. Meg lehet hallgatni Maróth Miklós többszörösen kitüntetett orientalista történésznek, az iszlám szakértőjének előadását: https://www.youtube.com/watch?v=koo8YY1rGKs
3. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy bármelyik pap kitiltással fenyegetné, aki nem szavaz a Fideszre. Ez iszonyú bugyutaság lenne, semelyik egyháznak nincs erre joga, ezért ha Te ilyet láttál, egész nyugodtan jelentsd fel az illetőt.
4. A devizahitelt valóban az első Orbán kormány vezette be, de működtetni már nem volt ideje. A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok reklámozták agyon, hogy milyen nagyon jó üzlet és nagyon sok ember felelőtlenül élt a „nagy lehetőséggel”. Őszintén sajnálom a bajba jutott devizakölcsönösöket, de aki nem számolt az árfolyamváltozás lehetőségével, az senkinek nem tehet szemrehányást, akárhány gyereke és akármilyen betegsége van is. Egyetlen állam sem engedheti meg magának, hogy átvegye a hitelesek adósságait, mert az állam csak közpénzekkel rendelkezik, az pedig annyi, mintha a mi zsebünkből venné ki a másoknak adandó pénzt. Viszont (a kereszténység elvén is) az Orbán kormány igyekezett enyhíteni az adósok helyzetén. Az említett szocialista kormányok ilyet sohasem tettek, csak 2009-ben felvettek az IMF-től egy hatalmas hitelt az általuk amúgy is már eladósított országnak, aminek a teljes visszafizetését az utód kormányra hagyták. Hosszan sorolhatnám „nemes” tetteiket, de csak néhányat ízelítőül:
az öngyilkosságba kergetett, kifizetetlen libatenyésztők,
a Megyeri híd kifizetetlen vállalkozói,
a sokszoros áron épített autópályák,
a közszféra 2 évre befagyasztott bértömege,
a 10 százalékkal csökkentett táppénz;
a 12 milliárd dollárral feltőkésített bankok
a 25 %-os nyugdíjcsökkentés;
a megszüntetett a 13. havi illetmény;
a megentetett 13. havi nyugdíj;
a vagyonadó bevezetése 2012.ig;
az önkormányzati támogatás csökkentése;
a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelése;
átütemezik év végére a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót;
2010-ben elmarad a nyugdíjkorrekció;
gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár;
családi pótlék összegénél a korhatár 23-ról 20 évre csökken;
felfüggesztik a lakástámogatásokat;
tömegközlekedés támogatásának csökkentése;
eladták a MÁV legjobban profitáló részét a Cargót az osztrákoknak, azt ígérték a vasutasoknak, hogy részesednek pár százezer forinttal az eladás hasznából; Kóka János, Veres János – nem tartották meg a szavukat.
stb.
Rengeteg ilyen kártékony intézkedése a szocialista kormányoknak még nem szerepel a listámban, de hirtelen ennyi jutott eszembe. Soha nem fogom érteni, hogyan tudtak erről elfeledkezni emberek, és hogyan tudnak most Orbán Viktort gyalázva (aki nélkül már tele lennénk gazdasági bevándorlókkal), újra hinni Dobrev és társai egyértelmű hazugságaiban?
Kedves Kati! Nem akarlak meggyőzni semmiről, de értsd meg, hogy ez a választás nem Orbán Viktorról, hanem a magyar emberek és utódaik jövőjéről szól!
o