Időskori ünnepek

Hátunk mögött maradt a karácsony és az újév, lassan elfelejtjük a fenyő illatát, a karácsonyfa sejtelmes szépségét, a csillagszórók  apró fényeit, a kályha barátságos melegét és a szilveszteri petárdákat. Újra a hétköznapok útjain ballagunk, közeledünk a húsvéti ünnepekhez, amelyről eszembe jut a következő szívfájdító történet.

Időskori ünnepek

Az orvosi rendelőben rengetegen várakoztak, mint rendesen. Húsvét után jártunk néhány nappal, talán azért voltunk sokan, mert az ünnepek alatt nem ment orvoshoz, csak akinek nagyon muszáj volt. A széksor utolsó két helye még szabad volt, leültem hát az utolsó helyre. Pár perccel később egy ősz hajú hölgy érkezett, aki két botra támaszkodva is nehezen emelte erősen dagadt, fájós  lábait, s elfoglalta mellettem az utolsó üres széket. Már ahogy közeledett, felállt és mosolyogva indult felé egy szintén nyolcvan körüli asszony, aki régi ismerőse lehetett, és azonnal nagy beszélgetésbe merültek. Ha akartam, ha nem hallottam minden szavukat. Ahogy ilyen korúaknál szinte természetes, a gyerekeikről, unokáikról beszélgettek, s az is kiderült, hogy nagyon régen találkoztak utoljára. A korábban érkezett, örömmel újságolta, hogy a gyerekekkel minden rendben van, inkább csak az ő és férje egészségi gondjai okoznak problémát.

A bottal érkező együttérzéssel hallgatta, s amikor hozzá került a szó, ő is elmesélte, hogy mindkét fia külföldön él a családjával. Egyik Kanadában, a másik Amerikában, de az ünnepekre minden évben hazajönnek. Ilyenkor mindig náluk, szülőknél gyűlik össze a család apraja-nagyja, s ők, a férjével nagyon készülnek rá, hogy igazi, emlékezetes ünnep legyen minden ilyen alkalom.  Most, húsvét előtt is időben beszerezték a hagyományosan pácolt és füstölt sonkát, sok finom, falusi tojással együtt megfőzték, a tormát a férje maga reszelte le, hogy frissen harapós, könnyeket fakasztó legyen az ünnepre, ahogyan a fiúk szeretik. Az asszony az unokák kedvencét, két tepsi mézes-krémes sütit készített, és nagy halom sajtos ropogóst sütött rágcsálni valónak. Csak az újhagyma, és a friss piros retek vásárlását halasztották nagypéntekre, hogy harmatosan frissek legyenek a sonka mellett. Pironkodva jegyezte meg, hogy nem is könnyű már ilyen állapotban, bottal és nagy fájdalmakkal méltóképpen felkészülni az unokákkal együtt tizenegy fős vendéglátásra, és bizony, hónapokig kell spórolni is, hogy legyen miből beszerezni a hozzávalókat. Büszkeséggel a hangjában mondta, hogy azért minden unokának hozott még valami apró ajándékot is a nyuszi.

Aztán hirtelen fakóra vált hangon, borús tekintettel fejezte be a történetet: már csak az abroszvasalás, és az ünnepélyes asztaldíszítés volt hátra, amikor nagycsütörtökön este megszólalt a telefon. A Kanadában élő fia elnézésüket kérte, de ő és testvére idén húsvétra egy balatoni nyaralóban foglaltak szállást és családjaikkal ott töltik majd az ünnepeket, mert olyan régen nem látták már a magyar tengert…

Mentőangyalnak tűnt a nővér, aki ekkor lépett ki a rendelő ajtaján, és beszólította a már könnyeit törölgető asszonyt.

Karácsony előtt….

Mielőtt engedném, hogy a napi közéleti mocsok lefoglalja a gondolataimat, szeretnék mesélni néhány ünnep előtti és ünnep utáni szépségről ill. finomságról.
7 és 10 éves fiú unokáim, karácsony előtt ismét elhatározták, hogy az ünnepi bejglit ők készítik el, idén már úgy, hogy a tölteléket is ők főzik meg. Szépen megállapodtak, hogy egyik a két rúd diós, másik a 2 rúd mákos bejglit készíti, tehát felváltva dolgoznak. Munkájukról mindjárt fölteszek egy videót és néhány fotót, de a történet legszebb része, még hátra van.
Valamikor régen, amikor még forgalomban volt az inkákról szóló könyvem, egyszer egy olvasótól kaptam ajándékba egy dél-amerikai furulyát (quena), majd pár évvel később, egy másik olvasótól, egy pánsípot. Nagyon örültem mindkettőnek, mert rabja vagyok az andoki népzenének, de mivel nem tudok játszani rajtuk, dísztárgynak tekintettem, és csak szeretettel őrizgettem őket. Unokáim éppen a bejgli készítés napján fedezték fel ajándékaimat, először Álmos, a nagyobbik vetette rá magát a furulyára, és amikor neki kellett várakozni, elkezdett játszani rajta. Perceken belül gyimesi és mezőségi dallamokra emlékeztető, hihetetlen temperamentummal előadott, gyönyörű rögtönzést hallhattunk tőle. Amikor ismét ő dolgozott, a kisebbik, Endre kezdett ismerkedni a pánsíppal, a videón látni, hogy még azt keresgéli, hogyan lehet egyáltalán hangot kicsalni a hangszerből. Teljesen oda voltam, mert 3 óra múlva, hibátlanul eljátszotta pánsípon a Kis karácsony, nagy karácsony c. dalt. Sajnálom, hogy a nagy konyházásban a játékukat nem tudtam megörökíteni.

Közben elkészítették a bejgliket – én tényleg csak a műveleti sorrendet mondtam, és adtam a hozzávalókat, mindent ők csináltak – és mire „hűvösre tettük” a sütiket, úgy éreztem, ez volt életem egyik legszebb élménye.
Másnap megsütöttem a rudakat, és karácsonykor örömmel és elismeréssel fogyasztotta mindenki a fiúk mesterművét. Ugye szép történet?

Sajnos a videó túl nagy állomány, nem lehet ide föltenni, de látható F oldalamon, a 2019. jan.6-i bejegyzésben.

Könyvbemutató – 2018. december 7.

A karácsonyi és újévi ünnepek programjai miatt, csak most tudok beszámolni Lelkek és Arcok c. új könyvem bemutatójáról, melyet az MTA Könyvtárának Kistermében tartottunk 2018. dec. 7-én, l6 órakor. Sokan megtiszteltek részvételükkel, a visszajelzések szerint, jól érezték magukat, akik eljöttek és magam is szívesen gondolok vissza arra a délutánra.

Egy órás beszélgetést folytattunk az Irodalmi Rádió szerkesztőivel, Zsoldos Adriennel és Zsoldos Árpáddal.  A könyv az IR szerkesztésében és gondozásában készült, és a vendégek három írást hallgathattak meg Adrienn és Árpád tolmácsolásában, egyet pedig az én felolvasásomban. A beszélgetést videóra vették, melyet elkészülte után majd közzéteszek különböző csatornákon.

Itt most az alábbi fotókkal igyekszem érzékeltetni a hangulatot:

?

Lelkek és Arcok című könyvem Előszava és Tartalomjegyzéke

 

Előszó

 

Korábbi könyveimhez hasonlóan, ezúttal sem egy termékeny fantáziájú író kitalált, izgalmas vagy mesébe illő történeteivel találkozik a kedves olvasó, hanem egy krónikás valóság alapú leleteivel. Számomra az élet meglepetések, elgondolkodtató és gyakran igen tanulságos történések gazdag tárháza, ezért csak kiemelni, és megőrizni szeretnék néhány jellegzetes részletet a valóság végtelen kínálatából. Nem is a legmeglepőbbeket, hanem azokat, amelyek továbbgondolását a legfontosabbnak tartom.

A harmadik évezred elhozta a legújabb technikai forradalom, az informatika, a digitalizáció és a robotizáció átlagember által alig követhető, ésszel szinte felfoghatatlan fejlődését, amely jelenleg felülír minden mást az emberi életben. Megszabja, pontosabban: erőszakosan diktálja mindennapjaink tempóját, lényegesen magasabb fordulatszámon tartva azt, mint ami még megengedné, hogy napi kötelességeink szorításában is az intelligencia uralkodjon életünk felett, az értelmi és érzelmi egyensúly fenntartása érdekében.

Megteszünk, elvégzünk mindent, ami megélhetésünket biztosítja, de nem marad sem erőnk, sem időnk, sem figyelmünk az életünk ugyanolyan fajsúlyos részeinek, a spirituális intelligencia területeinek megőrzésére, életben tartására, táplálására, felpezsdítésére. Észrevétlenül csúszunk át a haszonelvűség és az igénytelenség korába, ami nagyjából azt jelenti, hogy lassan kivész belőlünk az empátia, az elköteleződés nemes eszmék iránt, és a szeretet mindent jó irányban tartó alapvetése, így – ha nem vigyázunk – belőlünk is csak a hétköznapok praktikus kelléke, egy lélektelen, de ügyes robot marad.

Ennek fájdalmas jeleivel van tele a közélet és következményesen a személyes életünk is. Hiába, hogy kétségtelenül növekszik a jólét, épül-szépül a technika csodái által egyenesen bámulatossá tett világ, ha közben eltűnik az életünkből minden, amitől nemcsak anyagi jólétben, fizikai, érzéki élvezetekben lehet részünk, hanem szellemileg és érzelmileg is töltődhetünk, gazdagodhatunk, épülhetünk.

Keresem azokat az erkölcsi gátakat, amelyek útját állhatnák a mindennapjainkban elszabadult gyűlölködésnek, közönségességnek, a hazugság végtelen, megtorlatlan szabadságának és mindennemű embertelenségnek. Keresem az utakat, amelyekről leszorulna a tisztességtelenség, mert teljes szélességében elfoglalná az értelem, a jóakarat, a tisztelet, az igazság, a becsület és a segítőkészség. Keresem a társakat, akikkel kart-karba öltve elindulnánk, s kiszorítanánk végre közös életünk színteréről ordas múltunk és ultraliberális jelenünk agresszív, gyakran lefizetett csoportjait, amelyek még mindig szennyezik a levegőt, mételyezik a gondolatot, alattomosan erjesztik a békétlenséget és terjesztik beteg elméleteiket.

A „Lelkek és arcok” kötet elbeszélései – a II. rész, korunk jellegzetes problémáit bemutató néhány írásától eltekintve – olyan emberekről szólnak, akik őrzik a felsorolt, egyre jobban hiányzó értékeket, minőségeket. Szeretettel adom közre a történeteiket, s a szándékot, amely erre késztet, ma úgy nevezik: mentés másként.

 

A Lelkek és Arcok Tartalomjegyzéke

Tartalom

 

Előszó                                                              6

  1. LELKEK ÉS ARCOK

 

Történet Álmosnak                                       9

Egy tucat esztendő Ürömön                     28

Apám                                                             42

Látlelet                                                           47

Z.Z.                                                                 75

Csillag a porban                                           86

Az én 56-om                                                   91

Kutyalélek (és gazdasors)                           96

Csillagfürt                                                       99

Egy zománcműves remekei                       109

Üzenetek a túlvilágról                                 114

Budavári ragyogás                                       127

Bácsi                                                               134

2.  KÖZÉLETI MORGOLÓDÁSAIM

A „mű”                                                               154

Igeidők                                                               162

Veszteséglista                                                    167

Hétköznapok „ecettel, chilivel”                      172

Még egyszer az anyaságról                              180

Kortörténet, avagy kórtörténet A-tól Z-ig    191

 

Meghívó a Lelkek és Arcok bemutatójára

Kedves Szeretteim, Barátaim, Ismerőseim!

Örömmel tudatom, hogy november végére várható harmadik, Lelkek és Arcok című könyvem nyomdából való megérkezése.

 

November utolsó, vagy december első hetére tervezzük a könyv bemutatóját, melyre tisztelettel és szeretettel meghívok mindenkit.

Kérem, hogy aki kedvet érez eljönni, legyen szíves október 10-ig jelezni a

nadasikatalin06@gmail.com

email címen, mert a résztvevők számától függően kell helyet keresni a fővárosi bemutatóhoz. Amint megtalálom a helyszínt, mindenkit értesítek róla, és tudatom az időpontot is.

Elnézést kérek, amiért így, üzenetben küldöm az értesítést, de számítógépem legutóbbi meghibásodásakor elveszett az összes címem és email címem, ezért csak így tudok elérni mindenkit. Honlapom (www.nadasi-katalin.hu) Blogján megtekinthető a könyv előszava és tartalomjegyzéke.

Üröm, 2018. október 01.

Szívélyes üdvözlettel:

Nádasi Katalin