A hozzászólásokból érzékelem, hogy sokan figyelemmel kísérik az anyaság, és a nők legfontosabb feladata körül kialakult párbeszédet, ezért megosztom egy olyan kedves hozzászóló – Hidasi Györgyné – véleményét, aki olyan sok oldalról megvizsgálta ezt a kérdést, és saját tevékenységével, sokszor meghatóan szép gondolataival is alátámasztotta véleményét, hogy – bár nem mindent gondolunk teljesen egyformán – érdemes az érveit megfontolni. Mindketten úgy gondoljuk, hogy erről a nagyon fontos témakörről minél többször, minél több fórumon kellene beszélni, lehetőleg fiatalok körében, hogy módjuk legyen egy sokat próbált nemzedék tapasztalatainak ismeretében dönteni a saját életükről. Itt most, csak első hozzászólását és erre adott válaszomat láthatják. A további, sok más szempontot is tartalmazó levélváltásunk a honlapom (www.nadasi-katalin.hu) blogjában olvasható.

Hidasi Györgyné Nem olyan nagy baj, hogy az utóbbi években kevesebb szó esett a női egyenjogúságról. (Bár azért imitt-amott szóba került a nagy önmegvalósításra törekvő, modern, „trendi ” nők szájából, (neveket, pártállást nem szeretnék írni, mert nem tudom, hogy illendő-e politikát fűzni a témához! ) Viszont, az anyaságról nagyon bölcs és hasznos dolog lenne minél többet, több helyen beszélni! A nő igazi dolga, feladata, kiteljesedése nem az egyenjogúságra való törekvés. A nő feladata az édesanyai hivatás betöltése! Nos, a probléma itt kezdődik. A mai fiatal nők többsége, ha megtehetné, se vállalná csak az anyai hivatást! Ha a férje annyit keresne, hogy szépen, kényelmesen megélhetne belőle a család, akkor sem vállalná az otthonlétet, a gyermeknevelést és a feleség szerepét. Sok nőnek kapóra jön, hogy egy “keresetből nem tudunk megélni, muszáj dolgozni”! Azt látni egyre gyakrabban, hogy a várva várt gyermek megszületése után nagyon hamar, ilyen-olyan indokkal szélsebesen igyekeznek túladni a fiatal édesanyák a gyermekükön, tisztelet a kivételnek! Vagy a nagyszülőktől várja el az egész napos készenlétet, vagy, amint lehet, néhány hónapos korban bölcsődébe adja! A mai fiatal édesanyák nem bírják a “bezártságot”, gyes betegek lesznek! Ebben az értékvesztett világban sajnos egyre jobban leértékelődik az anyai hivatás! Nem “trendi”! Annál inkább “trendi ” a sok kifogás, magyarázkodás, a feladatok előli menekülés! A trendi ma a könyökölés, a karrierizmus, a kondizás, a barátnőkkel való lógás, (ma így mondják), az önmegvalósítás. Magam úgy látom, hogy nem a munkahelyekkel, nem az alacsony fizetésekkel, nem az egyenjogúsággal van baj, hanem az értékvesztéssel! Hogy ennek ki, vagy mi az oka, hol kell keresni a bajt? Szeretnék bölcs tanácsot adni! Csupán annyit tudok édesanyaként, nagymamaként mondani, hogy nekem a szüleim ebben példát mutattak! Igyekeztem én is tovább adni! Számomra nincs fontosabb dolog az életben, mint az édesanyai, feleségi hivatás betöltése! Csak ilyen régimódian!

Nádasi Katalin Kedves Hozzászóló (sajnos, nem tudom a keresztnevét!), örömmel olvastam a gondolatait, melyek nagy részével teljesen egyetértek. Én is tapasztaltam, hogy sok fiatal nő menekül az otthonlét elől, akkor is, ha nem anyagi gondok miatt kell dolgoznia. Azt hiszem, a feministák legnagyobb tévedése az volt, hogy miközben (joggal) követelték, hogy a nők megnyilvánulhassanak a közélet minden területén, aközben egyúttal cselédsorba taszították azt, ami az eredeti és legfontosabb hivatásunk, és meggyőződésem, hogy egyben a világ számára a legnagyobb értéket teremtő munkánk is, az életadást, és az életek felnevelését! Ehhez az eredendő tévedéshez társult később a liberális szemlélet által okozott értékvesztés, az az erkölcsi züllés, amely a felelősségvállalást, a hűséget fölöslegessé, s ezek hiányában a házasságot teljesen bizonytalan, könnyen bontható kötelékké tette. Részben ez lehet az oka, hogy erre a bizonytalan alapra, sokan nehezen vállalnak életre szóló feladatot. A másik nagy gondnak azt tartom, hogy ha úgy tekintjük, 20 éves korban válnak szülőképessé a nők, akkor már a negyedik generáció cseperedik fel úgy, hogy az édesanyja dolgozott, (jó ideje már a nagymamák is) és semmiféle mintát nem láthatott a normális családi életre. Ezért teljesen igaza van abban, hogy minél több helyen, minél több formában, sokat-sokat kell beszélni erről, és vissza kell szerezni az anyai hivatás megbecsültségét. Én már nem vagyok fiatal, és csak annyit próbáltam tenni, hogy bő tíz éve két fejezetet is írtam erről a Mint préselt virágok… c. könyvemben. Köszönöm, hogy elmondta a véleményét, boldog vagyok, hogy találtam egy hasonlóan gondolkodót!