Az az igazság, hogy hetek, de inkább hónapok óta igen borús hangulatban vagyok. Alapvetően a világ vezető hatalmainak, amelyek felelőssége volna az emberiség sorsának emberhez méltó körülmények között tartása, e hatalmak tökéletes tehetségtelensége, becstelensége, embertelensége, aljas, kizárólag további haszon szerzésére törő magatartása miatt – tisztelet az egyre kevesebb kivételnek. Nem bírom megemészteni a látványt, ahogyan a nemzetközi békességre, a közös célok mentén történő hatékony együttműködésre, a kölcsönös segítségnyújtásra törekvés helyett, a tömegmédia fölötti hatalmukkal is visszaélve, brutális hazugságokkal  uszítják egymásnak az országokat, a különböző nemzeteket! Szítják a gyűlöletet egymás iránt, egyes országoktól teljesen törvénytelen módon vonják el a nekik jogosan járó lehetőségeket, hogy végül visszaélve hatalmi státuszukkal Európát és hajdan magas kultúráját tönkretevő, romba-döntő, és háborúval vagy annak következményeivel sújtó intézkedéseket hozzanak. Az illegális migrációs hullám kezdetén kétségbeesetten kérdeztem, hová lettek a magyarok, hogy nem tiltakoztak azonnal ez ellen a mesterségesen gerjesztett öngyilkos folyamat ellen. Most végképp elkeseredve kérdem, hol vannak kontinensünk átlag polgárai, akiknek értelmes szavazással rég el kellett volna söpörni ezeket a lelkiismeretlen, minden morális korlátot ledöntő és minden téren csak az abnormális, természetellenes gátlástalanságra biztató őrülteket vagy inkább gonoszokat? Lehet, hogy a pénz hatalma tényleg mindennél erősebb? Lehetséges, hogy az átlagember annyira tájékozatlan annyira nem gondolkodik, hogy a többség könnyedén megvásárolható? Nem értem embertársaim közömbös hallgatását, nem értem, miért nem veszik észre a pallost a fejünk felett… Nem tudok nem aggódni csodálatos, tehetséges fiataljaink és gyönyörű kontinensünk (de lassan az egész világ!) jövője miatt, mert gyakran érzem úgy, elmebeteg uzsorások játszótere lett az egész galaxis.

2023. szept. 15.

Vélemény, hozzászólás?