Fotó: Ürömi református templom

Egy évforduló emlékére

Nehéz nyolc év után voltunk 1998-ban, hátunk mögött a rendszerváltás eufórikus, a magyarságtudat élményével és a szabadság illatával átitatott gyönyörűséges hónapjaival, melyeket hamarosan újra követtek az aggodalom évei. Az első szabadon választott kormány előtt tengernyi hazai és nemzetközi feladat állt, amelyek közül a legnagyobbakat (pl. a teljes politikai és gazdasági rendszerváltás jogi alapjainak megteremtését és az „ideiglenesen” évtizedek óta országunkban állomásozó szovjet csapatok kivonását) nem remélt sikerrel oldotta meg. Azonban a belső ellenzékkel kötött kényszerű koalíció, és a lakosság által irreálisan gyorsan remélt jólét elmaradása, nem adott több időt a jobboldali kormánynak. 94-ben a türelmetlen, a munkanélküliséget, a munkahelyek elvesztését és a létbizonytalanságot hozó kezdeti kapitalizmussal elégedetlen többség újra a szocialistákra szavazott.

Ez a kormányzati ciklus, a forint többszöri leértékelését, a Bokros csomag téves megszorító intézkedéseit (mert a semmiből nem lehet spórolni), a felsőoktatás és egyes orvosi műveletek (fogászat) fizetőssé tételét és 28%-os inflációt hozott. Általános rossz hangulat uralkodott, egymást érték a korrupciós botrányok. Alvilági leszámolások kezdődtek, 96-ban 10 belvárosi utcai robbantás történt, megölték Fenyő János média mogult, híre-hamva sem volt már a közbiztonságnak, s mindezt megkoronázta a Tocsik botrány, amelyben számos kormánytisztviselő is alaposan érintett volt. 

A Horn kormány külföldi kézre játszotta a nagy energiaszolgáltatókat még évi 8%  hasznot is garantált nekik, előidézve ezzel az energiaárak folyamatos emelését. Folytatódott a felelőtlen privatizálás, ekkor kótyavetyélték el az élelmiszeripari ágazat termelő egységeit, abszolút kilátástalan helyzetet teremtve az országban.

            Így érkezett el a következő választási kampány ideje, 1998. januárja, amikor ellátogatott kis falunkba a Fidesz akkori miniszterelnök jelöltje, Orbán Viktor. Az ő és pártja tevékenységét, már a liberálisokról való leválásuktól kezdve, rokonszenvvel figyeltem.

Azon az estén törékeny feleségével – akiről már akkor is az értelem és az emberség szépsége sugárzott – kézen fogva érkezett, s ahogy beléptek a havas-fagyos januárból a templomba, mintha a tavasz vigasztaló derűjét hozták volna. A többit idézem a „Mint préselt virágok” című könyvem „Eszmények és remények” fejezetéből:

„…Eszembe jut az is, hogy 1998 januárjának egy havas vasárnap estéjén kis falum templomában ültem néhányad magammal, lehettünk tán hatvanan, hetvenen. A református lelkész invitálta a falubélieket havonta egyszer egy beszélgetésre, közös gondolkodásra, melyre a politikai élet akkori szereplői közül hívott előadó vendégeket……

…Ezen az említett vasárnapi estén még a barátaimat, sőt, felnőtt gyermekemet és barátait is hívtam, hogy jöjjenek el e rendhagyó templomi találkozásra, mert éppen választás előtt állt az ország.

Nem felejtem el, ahogy a lelkész úr néhány kedves, köszöntő és bemutató mondata után, az aznapi meghívott beszélni kezdett. Nem szándékom elismételni akkori szavait, csak azt a szubjektív érzést szeretném elmondani, amit átéltem ott. Néztem a tiszta arcú, értelmes tekintetű fiatalembert, aki a múltunkról és a jövőnkről mondta el gondolatait.

A szavaiban hit volt, meggyőző erő és egyfajta szépség, mely ismerős volt, régóta hiányoltam már, és csak hosszú percek után sikerült fölidéznem hol és kitől hallottam hasonlót. Úgy láttam, hogy teljes felelősségtudattal, elhivatottsággal töpreng hazánk jövőjének lehetőségein, melyek egyben saját életének lehetőségei is – hiszen még annyira fiatal. Érezhető volt, hogy százszor, ezerszer végiggondolt dolgokról beszél, s hogy az ország sorsának bármely kérdéséről essék is szó, nem kerülte el semmi a figyelmét.

Akart, készült, fáradt és dolgozott e mérhetetlen ismerethalmaz megszerzéséért, nem ködösített, nem igyekezett mindenről kimutatni, hogy könnyen megoldható probléma, amit ők majd – ha hatalomra kerülnek – egykettőre megoldanak. Nem vesztegette az időnket (a sajátját és a miénket) arra, hogy az ország akkori irányítóit csepülje, rágalmazza, a hibáikat részletezze, fölnagyítsa, és sarat dobáljon rájuk. A lényeggel foglalkozott: azzal, amit hite és tudása szerint tenni kell vagy lehet, hogy a jelenleginél jobb helyzetbe kerülhessen ez a kis ország, ami a hazánk.

Tudta, mit jelent az a szó, hogy haza. És azt is tudta, hogy e pillanatban a haza félelmetes érdekek között hányódó kis lélekvesztő, amelynek kormányzásához nem elég tudás, erő és akarat, hanem szükséges minden szolgálat két alapköve is: alázat és emelkedettség.

Mire megértettem, hogy aki itt beszél, mindezt végiggondolta, addigra azt is tudtam már, mi volt beszédének az a szépsége, amire oly régóta vágytam. Az, hogy az állami vezetők nagy részétől évtizedeken át megszokott vállveregetően atyáskodó, pongyola, magyartalan, parlagi, bratyizó, nyegle stílus helyett, végre értelmesen megfogalmazott mondatokban, értelmesnek tartott emberekhez szóltak. A mondatoknak az eleje, vége, és az érthetőséghez szükséges valamennyi kelléke a helyén volt. Boldoggá tett, hogy egy egészen fiatalember, ily nehéz terhekről és problémákról, amelyek mindannyiunkat egyaránt érintenek, hibátlan, szép magyar nyelven beszélt, boldoggá tett, hiszen “nyelvében él a nemzet”!

… az eszmélő polgárok akaratának eredményeként, már… …az a fiatalember Magyarország miniszterelnöke, aki a havas januári estén a falusi templom csendjében egy nehéz munkával teli, hosszú út után ugyan, de reálisan megszerezhető, szebb jövőt álmodott nekünk.

Ma, szép magyar beszédét sokan éppúgy nem értik, mint Antall Józsefét, s már róla is kimondták, hogy önkényes, nagyképű és gőgös…. Félek, nem él már eléggé sem lelkében, sem nyelvében e nemzet.

…Nehéz visszatartani a könnyeimet, mert olyan reménytelennek látszik, hogy egyszer végre majd mindnyájan fölismerjük a helyes utat, és egyetértésben járunk azon. Nem gáncsoskodunk, nem mocskolódunk, a hatalomvágy nem tép minket örökké szerteszét, hanem tesszük mindannyian egy közösen elhatározott célért, tudásunk szerint a legjobbakat.”

***

Az ürömi református templomban lezajlott találkozás egy apró mozzanata volt a Fidesz első sikeres kampányának, amelynek eredményeként kormányra került. Eltelt azóta huszonnégy esztendő, de a fenti esemény igazságával, kiemelkedő szellemi színvonalával, tiszta értékrendjével és fölemelő céljaival máig emlékezetes.

Most itt állunk egy újabb választás előtt, az egykorihoz képest kétségbeejtően megromlott,  szinte abnormálissá vált világban. Kormányunk ismét a fékevesztett hazai és nemzetközi kapzsiság karmai között harcol függetlenségünk megőrzésért. Kis hazánk az örök szellemi, nemzeti, természeti értékeket és törvényeket megsemmisíteni próbáló globalisták erőszakos kísérleteitől háborgó tengeren küzdő kis mentőhajó, amelynek most kellene a normális emberi lét és a keresztény értékek megmentésének Noé bárkájává válnia.

Nádasi Katalin

2022. január