“Legtovább az él belőlünk, amit a
lelkekben vittünk véghez, s ami olykor generációkon át
hat, és működik. Akkor is, ha viszályt vagy gyűlöletet
keltünk, és akkor is, ha az építés, az együttérzés, a szelíd-

ség, a teremtés, a jóakarat, a megbecsülés, a tisztesség és
tisztaság, a lelkierő és kitartás, az önzetlenség, a dolgok
“fölemelésére” való szándék, az elfogadó türelem megtapasztalásának
élményét ültetjük egymás szívébe. Tudjuk,
hogy aki kapott életében mosolyt és szeretetet, az érzi
milyen jó volt, és akar majd adni maga is. Így múlik rajtunk,
hogy “jövőt teremtő nyomaink”, mint lidérces
ingoványra emlékeztetnek majd reánk, amely pusztulást
hoz, ezért mellőle minden arra járó riadtan menekül, vagy
szépek lesznek, mint préselt virágok egy régi napló kinyíló
lapjai közt.
Különös ajándékát, tudásának kincses hordalékát
a lábam elé rakta, és nesztelenül elfutott, a szemem előtt
változó, okos Gerence patak.”