Remélem, lassan mindenki elérkezik az ünnepvárás boldog szakaszába, s hogy tovább nyújtsam ezt a nyugalmas időt, most a Mint préselt virágok… című könyvem Csendjeim fejezetéből mesélek egy ide vonatkozó részletet:

“Másik szeretett, gyerekkori csendem a karácsony délután “Jézuska előtti” csendje. Ez nem is csend, ez csönd, az Ö-nek ezzel az ünnepélyes, tágas gömbölyűségével. Igen kicsi lakásban laktunk, ezért a program ilyenkor mindig egyforma volt: mialatt anyukám földíszítette a csöpp lakásba illő pici karácsonyfát, és elhelyezte alatta az ajándékokat, apukám azalatt sétálni vitt. Azt hiszem, gyerekkorban kivétel nélkül minden karácsony fehér. Apám, aki jókedvű volt, csillogó szemű és erős, kézen fogott és elindultunk a környező utcákon lesni, hátha meglátjuk az érkező Jézuskát. Gyorsan esteledett, a harapós hidegben jó volt apám meleg tenyerébe bújtatni a kezem, s lassan lépegettünk a méteres hófalak között. Az én emlékeimben a főváros házmesterei karácsonykor mindig szépen eltakarították, s az út mentén még nálam is magasabb kupacokba hányták a havat, Ilyenkor a járda, még ha jégtől csillogó is, de tiszta volt, mintha a várakozástól megfényesedett volna. Bár az emlékeimben havasak az utcák, olyanra nem emlékszem, hogy szakadt volna a hó. Csak arra, hogy az utcák fehérek és tiszták, és hogy nagytakarítás lehetett az égben is, mert a sötétkék bársonyon úgy tündököltek a csillagok, hogy tudni lehetett: azon a rendkívüli estén, valamennyiükbe új lélek költözött.”

Hamarosan folytatom…

 

december 22.

„Eleinte élénken beszélgettünk, egyre vártam, hogy meglátom Jézuskát, akit nagyon egyszerű, barátságos, favágó-szerű embernek képzeltem el, hiszen a Mikulás is ilyen volt, aki mindig eljött gyerekkorom falujába. Tudtam, hogy szereti a gyerekeket, repülni tud, és biztosan fehér gyolcsingben, fekete posztó ruhája fölött kis báránybőr ködmönben és kucsmában, kezében karácsonyfával és ajándékokkal suhan a környéken mindenfelé. Úgy tudtam, hogy jó és igazságos de nagyon szigorú, és kicsit szorongtam is, mert bár igyekeztem, hogy szófogadó legyek, ki tudja nem követtem-e el olyasmit, ami miatt egyszer majd mégsem jön el hozzám…

Jézuskát ugyan soha nem sikerült meglátnunk, s ahogy esti ruhába öltözött a délután, apámmal is egyre fogyott közöttünk a szó, a csönd mégis egyre szebb lett. A házak némelyikében föl-föl tűnt egy-egy ablak, amelyről látható volt, hogy oda a Jézuska már megérkezett. Odabent gyertyák fénye vonta melegségbe a szobát, szaloncukrok papírja és arany dió csillant, s mintha még az utca is fenyőillattal telt volna meg. Minden újabb karácsonyos ablak olyan volt, mintha egy-egy kis csillag hullott volna a szívemre, egyre nagyobbra nőtt tőle a varázslat, egyre inkább hatalmába kerített a várakozással, jó titkokkal teli Csönd.”

 

Részlet a Mint préselt virágok…c. könyvem Csendjeim fejezetéből

Ajánlok hozzá egy csodálatos zenét is:

http://es.gloria.tv/?media=479543

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?