Mélységesen felháborított ennek az állásfoglalásnak: (https://budapest.piarista.hu/hirek/allasfoglalas-az-oktatas-mai-helyzeterol?) már a puszta megjelenése is. Megint egy olyasmivel van dolgunk, ami egészen másnak akar látszani, mint ami. Úgy akar kinézni, mintha a felelősségteljes, intelligens tanárok valóban az oktatás egészének minőségéért, a pedagógusok jóllétének biztosításáért és a fiatalok magas szintű képzésének megoldásáért fáradoznának.

Azonban a „mű” igazi célja, amely: „a magyar oktatás régóta elhúzódó súlyos válságáról” beszél (ami önmagában abszurdum) nem egyéb, mint ami az Oktatói Hálózat egyenesen Brüsszelbe küldött, hasonló témájú könyvének szándéka volt. Vagy mint a színházi törvény változtatására kirobbantott tüntetésé, a Térey ösztöndíj átadására megrendezett undorító cirkuszé, a „rabszolgatörvény” ürügyén rendezett balhéké, vagy a gyöngyöspatai, aljas módon „gyermekvédelemnek” álcázott, valójában társadalmi feszültségkeltésé, és az azt követő cigánytüntetésé volt. Semmi más, mint újabb lázítás a kormány szándéka, munkája és döntése ellen, az értelmes, nyugodt, hatékony munka akadályozása.

Ezért – a folyton emlegetett szólásszabadság jegyében – én is szeretném elmondani, amit erről gondolok.

Nem vagyok tanár, csak ebben a gondolatkörben többszörösen érintett ember. 22 évig egy országos hatókörű oktatási intézményben dolgoztam, melynek egyes munkatársai közreműködtek az akkori NAT átdolgozásában (1978, 1985), van hát fogalmam arról, hogyan történik ez. Családtagjaim között pedagógusok sokasága található, óvónőtől az általános- és középiskolai tanárokon át egészen az oktatáskutató férjemig, és számos barátunkig, akik egész életüket a felsőoktatásban töltötték. Joggal gondolom tehát, hogy kicsit nagyobb rálátásom van az oktatás helyzetére, mint azoknak, akik egészen mással foglalkoznak. Ezen ismeretek miatt találom álságos és félrevezető, csöppet sem jó szándékú megnyilvánulásnak ezt az írást, amelyhez ráadásul összeszedtek több mint 800 aláírást, csupa egyházi iskolából!

Különösen elkeserítő, hogy egy ilyen írást a Piarista Gimnáziumhoz próbálnak kötni, amely egyrészt nagyon komoly támogatást kapott az Orbán kormánytól, régi, gyönyörű épületébe való visszaköltözéshez (is). Másrészt már 16 évesen (még a 60-as években!) megtapasztaltam, micsoda óriási minőségi különbség van az ottani oktatás, és az akkori állami gimnáziumoké között. Baráti körünkben számos piarista diák volt, és beszélgetéseink során hamar világossá vált, hogy a kötelező, deklaráltan marxista-leninista világnézetű tantervek ellenére, szinte az összes tantárgyból ég és föld volt a különbség az oktatás-nevelés módszere, a tanultak mennyisége és minősége között a Piarista Gimnáziumban, mint az állami gimnáziumban. De ugyanez vonatkozott a szabadidős tevékenységek szervezésére is. A mi gimnáziumunkban semmiféle nyári program, még egy nyavalyás KISZ tábor, vagy őszi kukorica címerezés sem volt, semmi vonzó, közösségépítő program. Ugyanekkor a Piarista Gimnáziumban a nyári hónapokban evezni, vitorlázni, nagy bicikli- és gyalogtúrákra vitték a korombeli diákokat, télen komoly sítúrákra indultak. A tudományok és művészetek terén is a legkülönbözőbb képesség- és tehetségfejlesztő tevékenységekre biztosítottak lehetőséget. Énekelhettek, bábozhattak, szavalhattak, rádiót, számoló-, játék-, sőt, oktató-feleltető gépeket építhettek. Gimnazistaként pl. egyik tanáruk irányításával megépítettek és a Balatonon vízre bocsátottak egy vitorlás hajót, amivel nagy túrákat tettek, megtanulva közben az úszás, a vitorlázás, a szabadban való élet valamennyi fortélyát. Ez, a Fiastyúk nevű vitorlás, több évtizedes szolgálat után vonult nyugdíjba.

Mindezzel csak azt akarom jelezni, hogy a Piarista Gimnázium tanárai akkor, a diktatúrában képesek voltak gondoskodni arról, hogy a diákjaik az értelmes élethez szükséges valamennyi tudás és készség birtokába jussanak, és azt felnőttként a közjó szolgálatába állítsák. Ezért is meglepő, hogy ma, a demokráciában, az „állásfoglaló” aláíróknak már ehhez sincs akaraterejük, és még a szemléletváltozásukhoz is támogatást igényelnek.

A továbbiakban már csak a konkrét megjegyzéseimet fűzöm a szöveghez:

1. Az oktatás minden szereplőjének egyetértését kívánni kb. olyan, mintha elemisták akarnák megmondani, hogy mi legyen a tantervben. Egy elcsépelt frázis sem lenne érv.

2. A magyarság kulturális, lelki és anyagi gyarapodását nem az oktatásügy „válsága”, hanem az ehhez hasonló, gyakori, a nyugodt munkát zavaró politikai merényletek akadályozzák.

3. Konkrétan mi az, amit – Önök szerint – jelenleg elveszítenek a fiatalok? Szintén konkrétan: a NAT 20-ban Önök szerint mi az ideológiai elvárás? Netán a hazaszeretetre nevelésre gondolnak a tisztelt Szerzők? Talán jobban szeretnék az ultraliberális, gender-szemléletű, nemet és nemzetet el nem ismerő tananyagot? Egyébként szíves figyelmükbe ajánlom a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének ezzel kapcsolatos, 2020. febr. 09-i véleményét:

„ állítás: a NAT kötelező ideológiai normákat ír elő és baj, hogy szerepel benne a normakövető magatartástény: A dokumentum vitatott mondata teljes egészében így szól: „a tanulóban kialakuljon a társadalmi felelősség, szolidaritás és normakövetés, amely alapvető értéknek tartja a közösség iránti elköteleződést, valamint az egyéni választási lehetőségeket;” A mondatot végigolvasva, egyetlen felszólítást, vagy kitételt sem találunk (de a dokumentum többi részében sem), ami ideológiai normákat írna elő, vagy határozna meg, így tehát ez az állítás durva és rosszindulatú csúsztatásnak tekinthető. A szöveget értelmezve teljesen evidens, hogy itt társadalmi viselkedési normákról van szó. Például normakövetésnek tekinthető a társadalmi konvenciók, az együttélés elemi szabályainak betartása (idősek tisztelete, a környezet megóvása, a másik ember megbecsülése, a teljesítmény iránti tisztelet, stb.). Ezek kapcsán a Magyar Államnak a többség által elvárt, elemi kötelezettsége a normakövetés megkövetelése.”

4. A pedagógusoknak teljes autonómiájuk van a tananyag megtanításában. Szerintem annyira, hogy már el is kellene gondolkodni azon, hogy a tanulók eredményeiért pl. közvetlenül ki (diák, tanár, szülő), és mennyiben felelős.

5. Az elmúlt 10 évben rengeteg formában történt intézkedés a leszakadók, szegénységben élők megsegítésére: családtámogatási intézkedések, ingyenes étkezés egész éven át az iskolásoknak, ösztöndíjak, ingyenes nyelvvizsga, ingyenes tankönyvek, ingyenes jogosítvány stb. Kirekesztettek pedig ebben az országban nincsenek, csak olyanok, akik az érdekükben tett ezernyi támogatás ellenére, nem hajlandók beilleszkedni, a közösségi élet mindenkire egyaránt vonatkozó szabályainak megfelelni. De még értük is újabb meg újabb erőfeszítések történnek. A szoclib. kormányok ebből mennyit valósítottak meg? Semmit. Sőt, Gyurcsány elvtárs – a tőle megszokott módon – jobb mutatóujjával hadonászva, bal tenyerével az ülepét simogatva, vészjósló rekedtséggel világgá harsogta, hogy: „Itt nem lesz ingyen ebéd!”. Talán az egyetlen ígérete volt, amit betartott, Önök mégsem tiltakoztak! A tantervi változtatások – sok egyéb mellett – éppen azokat a kívánatos erkölcsi változásokat próbálják beindítani, amik ellen Önök, ilyen ájtatatos szöveg mellett, kézzel-lábbal tiltakoznak!

6. Tudtommal a tanterv éppen alapos kutatások és azok eredményeinek elemzése alapján, a legkiválóbb szakemberek bevonásával készült. Úgy gondolják, hogy Önök nyolcszázvalahányan jobb szakemberek?

7. Nem hiszem, hogy tárgyilagos álláspont lenne az, amelyik mindig csak a nehézségekről beszél, minden területen csak követelni tud, és úgy tesz, mintha az elmúlt években nem történt volna a korábbiakhoz képest jelentős javulás. Nyilván, mindig lesz még mit tökéletesíteni.

8. Így fizetésemelést követelni csak olyan ember tud, aki abszolút nem ismeri még az elmúlt száz év történetét sem! Tudnak valakit, aki nem szeretne több fizetést? Hány olyan ágazatot tudnak Magyarországon, ahol EU-s bérszínvonalon vannak a fizetések? Nem veszik észre, hogy mindenki elvárhatná a bérrendezést és az értékálló fizetéseket? Azért ma 203 ezer kezdő fizetéssel nem kéne ríni, mert amíg százezrével (a nyugdíjasok 29 %-a) vagyunk 70 fölöttiek 80 ezer alatti nyugdíjjal, de belátjuk, hogy 50 éves lemaradást, plusz a 2010-re előidézett teljes csődöt nem tudja egy kormány sem 10 év alatt behozni, addig Önöknek, az állítólag intelligens pedagógusoknak ebben a megértésben élen kellene járni!

9. Bizony, szemléletváltásra van szükség! Kedves Hölgyek, Urak, küzdjenek inkább azért, hogy a családi közösségekből tisztességesen megnevelt gyerekek kerüljenek az iskolába! Mert a nevelés a család feladata, az iskolának elsősorban oktatni, másodsorban nevelni kellene. Szóval harcoljanak inkább a fizetést és nyugdíjat adó, végre újra megbecsülendő főállású anyaságért, és akkor majd újra erkölcsi alapokkal rendelkező, kezelhető gyerekek mennek iskolába! Már három generáció nőtt föl a család kis közösségében való megfelelő szocializáció nélkül, ennek hiánya óvodában, iskolában nem pótolható. Az eredmény jól látható pl. a parlament fiatal, ellenzéki képviselőinek viselkedésén és egész gondolkodásmódján. Talán e témakör legfontosabb megoldandó feladatának érzem, hogy minden gyermek, legalább élete első éveiben családi közösségben sajátíthassa el a normális együttélés alapvető szabályait! Az állam sokkal könnyebben tudná ennek feltételeit biztosítani, mint folytonosan toldozgatni a deviánsok által okozott temérdek gondot, a demográfiai katasztrófáról – ami szintén a neveltetési hiányosságok következménye is – már nem is beszélve.

10. A minőségi képzéssel egyetértek, de nem kellene a felsőoktatásban teljesen link, később használhatatlannak bizonyuló szakokat indítani! A mindenirányú szabadság követelése helyett pedig jobb volna kemény és minőségi munkát megkívánni mindenkitől – attól még nem lett baja senkinek. Visszataszító ez az örökös panaszáradat azok számára, akik még 45 fős osztályokba jártak, szombati napokon is, mégis rengeteg pozitív emlékük van elhivatottan tanító pedagógusokról. A munkára nincs elég erő, de a tüntetésekre, ilyen állásfoglalások írására és terjesztésére (méghozzá az iskolájuk neve alatt!!!), a diákok iskolából való kimaradásának szervezésére van?

11. Ez az írás lázítás, pedig a színes, de pillanat-életű petárdák robbantgatása helyett értelmes, elhivatott munkából Önöknek kellene első helyen példát mutatni! Ahogyan a „klasszikus” piarista tanárok mindig is tették!

Már csak arra lennék kíváncsi, hány tanító rendi szerzetes van az aláírók között? És vajon hányan vannak közöttük, akik tudják, mihez adták a nevüket?

Nádasi Katalin

2020.03.02.